Gazdálkodás, gasztronómia
Hajdan az Őrség lakossága önellátásra törekedett, kisparaszti gazdálkodást folytatott: Élelmüket a földjeiken termesztett növények és háziállataik adták, melyeket kiegészítettek az erdő növényeivel és vadaival. Ruháik alapanyagát is maguk állították elő, használati tárgyaik és házaik anyagát az erdő fái biztosították.
A hidegebb, esősebb klíma és a silány minőségű, agyagos talaj miatt a növénytermesztés nem volt könnyű feladat. A búza helyett inkább rozst, kölest, hajdinát, ill. takarmánynövényeket: árpát, zabot, kukoricát, valamint krumplit, káposztát, répát, tökféléket és lent termeltek.
Az Őrségben rozskenyeret fogyasztottak, a rozsszalmát pedig tetőfedő anyagként használták fel. Sok kenyeret ettek: reggeli tejes kávéba (melyet tányérból fogyasztottak), levesbe, köret helyett. Az őrségi ember egyik kedvelt étele volt a pirítós-kenyér szalonnával és fokhagymával.
Az őrségi asszonyok "étlapja" nagy változatosságot és eltérést mutat hazánk többi tájához viszonyítva. Egyfogásos főételként gyakran fogyasztottak leveseket (pl. tésztaleves, gombaleves, tökleves, kölesből és hajdinából készült kásaleves, túróleves, répaleves, rántott leves, krumplileves, lencseleves). Sajátos étel volt az ún. "gánica" (hajdina-, köles-, kukorica-, bab- és krumpli-gánica). Ennek egy fajtája a napjainkban is nevezetes krumpli-dödölle, amit tejföllel, mellé tökmagolajjal ízesített gyalult káposztával fogyasztottak.
A kelt tésztákat kiadós ételnek tartották és ették hétköznapokon is. Az őrségi parasztrétesek közül legismertebb a tökös-mákos rétes, ez egy jellegzetessége a tájnak. Az Őrség legelterjedtebb aprósüteményei voltak a málék: a kásák és pépek sült változatai (hajdinás-, köles-, kukoricás-, árpa-, káposztás-, répás, mákos, krumplis-, mézes málé), melyek tetejét tejjel, tejföllel meglocsolták és megcukrozták.
A tök magjából olajat sajtoltak, ami azóta is Őrségi kuriózumnak számít. A tökmagolajnak nincs zsírozó funkciója, ezért ízesítőnek: hagymára, krumplira és salátákra öntik. A legértékesebbek a kíméletesen, hidegen sajtolt olajok, mert ezek kitűnően megőrzik az illat- és ízanyagokat, vitaminokat, értékes esszenciális telítetlen zsírsavakat. A készítéséhez fűződő népi mesterség a tökmagolajütés. Olajütő ma is áll Szalafőn, Csörgőszeren (Jakosa-porta), ahol hétvégenként megtekinthetjük az olaj készítését.
A kecske, a "szegény ember tehene", kitűnő minőségű tejet ad, és abból magas gasztronómiai élményt nyújtó kecskesajt készíthető. Az őrségi sajtmanufaktúrákban borsos, bazsalikomos, diós, rokfortos, fokhagymabundás, kékpenészes, tökmagolajos, stb. sajtokat is kínálnak. Nagyon finom kecskesajtot készít Brassai Dóra (Orfalu, Teaház).
A hajdani parasztportákhoz tartozott gyümölcsös is. A gyümölcsökből lekvárt, befőttet, gyümölcslevet, aszalványt, ecetet, pálinkát készítettek. Régen a parasztember a teájába használta el a pálinkája nagy részét. Több adat bizonyítja, hogy a múltban a szőlőművelés is korszerű volt.
A múltban a méhészkedésnek is nagy jelentősége volt, de ma sincs olyan település, ahol ne méhészkedne egy-két gazda. A mézet édesítőnek, gyógy célokra és pálinkába használják. Az őrségi mézes pálinkát szilva vagy körte pálinka és méz megfelelő arányú elegyítésével készítik.
Az őrségi emberek saját terményeiken kívül az erdő kincseit - a finom gombákat, erdei gyümölcsöket - is hasznosították. Az erdei gombaszedést ma is rendszeresen gyakorolják az emberek, és a gombákat nagyon változatosan használják. Az elterjedt vargányát levesekben vagy pörköltben is megízlelhetjük.
