Rendezvények

Az Őrség területén a Nemzeti Park, az önkormányzatok, civil szervezetek által megrendezésre kerülő számtalan kulturális, turisztikai rendezvény ugyancsak jó programlehetőséget biztosít az idelátogatók számára. A programok során a vendégek megismerkedhetnek a helyi kézműves, népi és gasztronómiai hagyományokkal is. Az alábbiakban e fesztiválokból mutatjuk be a legjelentősebbeket.

Virágzás Napjai

Az 1994 óta minden évben Pünkösdkor megrendezésre kerülő négy napos összművészeti kulturális fesztivál péntektől hétfőig tart. Különböző őrségi helyszíneken zajlik, lineáris időbeosztással - így minden résztvevő számára lehetőséget ad a teljes műsorfolyam végigkövetésére. A nagy sikerű rendezvény kiállításokkal, koncertekkel, filmbemutatókkal és színházi előadásokkal várja a nagyérdeműt, valamint szerepelnek a programban gondolatkeltő, ismeretterjesztő előadások is. A gyerekeknek pedig játszóházat szerveznek.

Őségi vásár

Hagyományőrző fesztivál és népi iparművészek kirakodóvására Őriszentpéteren, melyet hagyományosan a Péter-Pálra eső hétvégén tartanak meg. Az 1981-ben életre hívott esemény az Őrség legnépesebb rendezvénye és mára már legjelentősebb országos vásárok között tartják számon. A programok fókuszában az őrségi kézműves hagyományok bemutatása áll, rendkívül gazdag kulturális programmal ötvözve. A három napos rendezvénysorozaton számos kulturális esemény, bemutató, színházi előadás, koncert és kiállítás vonzza a látogatókat, a gyerekeket Meseudvar várja.

Fazekas Napok

Minden év júliusának második hétvégéjén kerül sor a nemzetközi fazekastalálkozóra az évezredes fazekas hagyományokkal rendelkező településen, Magyarszombatfán, a Gerencsérek földjén. Célja, hogy ápolják és megőrizzék a fazekasság hagyományait. A találkozón egyrészt fazekasmesterek versenyeznek, majd a kész alkotásokból kiállítást rendeznek, illetve a látogatók vásárolhatnak az elkészült termékekből. A rendezvényt gasztronómiai és kulturális programok is színesítik.

Völgyhídi vásár

Minden év júliusának harmadik hétvégéjén rendezik meg a nagyrákosi völgyhíd lábánál az immár hagyományosnak tekinthető népművészeti- és kézművesvásárt. A több napos rendezvényen nem csak a helyi kézművesek alkotásai cserélnek gazdát, hanem kézművesfoglalkozások, kulturális-, folklór- és szórakoztató műsorok nyújtanak kellemes időtöltést minden korosztály számára.

Hétrétország - Szerek, porták fesztiválja

A fesztivál augusztus 09. és 20. közt zajlik Őriszentpéteren és a környező településeken. Változatos programok, zenei, színházi, irodalmi és filmes események követik sorra egymást a fesztivál ideje alatt. Ezen felül az őrségi porták kinyílnak a látogatók előtt, akik betekinthetnek az itt élő emberek életének színfalai mögé, helyi termelők birtokára, kézművesek műhelyeibe nyerhetnek bebocsátást. A nyitott portákon a helyi termékek megvásárlása, ételek kóstolása mellett jó ízű beszélgetésekre is lehetőség nyílik.

Őrségi nemzetközi Tökfesztivál

Minden év szeptemberének utolsó hétvégéjén kerül sor Őriszentpéteren a Tökfesztivál megrendezésére, mely az Őrség jellegzetes terményét, a tököt állítja középpontba. A több napos rendezvényen felnőtt és gyermekprogramok, népi játékok, művészeti bemutatók, gasztronómiai versenyek, humoros vetélkedők, öko- és biotermékek seregszemléje, tökből készült ételek kóstolása zajlik. Megtekinthető a tökmagolaj-ütés, és természetesen tökmagolaj vásárlására is lehetőség van.

Látnivalók az Őrségben >>